Igaz, hogy a underground legendák már több éve összejamelték ezt a nótát de délután vettem észre, hogy nemrég felkerült spotify-ra is. Ennek örömére le is füleltem kétszer egymás után. Pont olyan mintha összegyúrnánk az Omot a High On Fire-rel. Amik meg ugyebár pont a Sleep szétválásából alakultak ki és vitték tovább annak szellemiségét, különböző megközelítésben. Azt rebesgetik, hogy idén új lemezzel jönnek ki a srácok. Ha valami hasonlóval állnak elő, kurva jól járunk.

Elég nagy meglepetésként ért, mikor meghalottam, hogy Phil Anselmo és Jimmy Bower újraéleszti a kétezres évek elején működtetett gyűlöletprojektet. Itt van hát újra a Superjoint Ritual, hogy kaotikus sludge-hardcore muzsikájával ledózerolja az agyunkat és lenullázza a dobhártyáinkat.

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy negyed évszázados pályafutása alatt mindvégig képes egyformán magas színvonalú zenéket leszállítani. A Crowbar mindenképpen ilyen banda, ez pedig nagy fegyvertény, még akkor is ha Kirk Windstein és mindenkori társai sosem voltak az a formabontó, állandóan kísérletező, ezáltal túl nagy kockázatokat vállaló társulat.

Soha nem voltam különösebben oda a Meshuggáért. Voltak ugyan idők mikor pörgettem a lemezeiket, hisz a zenét átitató atmoszféra és a zsigeri megszólalású, dzsesszbe hajló riff és ritmusorgia engem se hagyott hidegen. Minden igyekezetem ellenére, megfejtenem, megszeretnem soha nem sikerült őket igazán. Az utóbbi években már érdektelenség kísérte részemről a svéd úttörők ténykedését. Aztán valami megváltozott mert a puszta unalomból elindított új lemez, meglepetésemre működni kezdett. Mivel a 2012-es Koloss óta azért olyan marha sokat nem változott a banda, gyanítható, hogy az elmúlt időszakban én váltam kompatibilissá a djent atyáinak világával.